2006 november 9. | Szerző: Hama Yanagita azaz Hazám Anita |

 16 órás repülőút önmagában nem olyan vészes, de ha az ember mellett egy karót nyelt, holland pasi foglal helyet – aki az első ötpercben módszeresen bedugaszolja a fülét és alvómaszkkal zárja ki teljesen a külvilágot, akinek ráadásul még kisdolga is csak egyszer támad 16 óra alatt – nem könnyű. Non stop film nézés, kb. 3 óránkéti folyosón sétálgatás, oolong tea ivás, persze csak a hollandus feletti átmászás után, így viszonylag gyorsan elröppet az a pár óra, időzónákon át, persze az alvás nem sikerült.

Landolás Tokióban.

 

A reptéren várnak. Ez életmentő, mert világomról nem tudok, iszonyú fáradtnak érzem magam. De út közben cikázik a szemem, szívom magamba az ismeretlent.

Minden országnak van egy jellegzetes illata vagy épp szaga, országa válogatja, pl.: Máltának furán édeskés illata van. Tokióban landolva megcsap a tisztaság illat. Minden tiszta, patyolattiszta és mindenki makulátlan. A férfiakat mintha skatulyából húzták volna elő, fekete öltöny, fehér ing, a nők tökéletes frizurával, sminkben, nőies rucikban tipegnek, inkább csámpáznak, ez elég feltűnő – a japán nők csámpásak ( tisztelet a kivételnek).Kezd frusztrálni a kényelmes utiruhám, lófarokba kötött hajam.